A Pilinszky János Alapítvány megszűnését követően az alapítvány vagyonát a 2016. szeptember 23-án  megtett nyilatkozattal Bács-Kiskun Megyei Gyermekvédelmi Központ és Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat  befogadta.

Intézményünk számlájára 2018. 04. 13-án átutalásra került 354. 714,- Ft. A szociális hozzájárulási adó (52.830 Ft) levonása után fennmaradó bruttó 301.884 Ft  pedagógusok munkájának elismerésére fordítható.
Kiemelkedő munkájuk miatt az alább felsorolt pedagógusok részesültek elismerésben:

JKG számára kizárólag a gyermek az első. A gyermekek iránti tisztelet, elfogadás, hitelesség, következetesség pedagógiai és szakmai munkájának legfontosabb alapelve a mindennapokban. Szakmai meggyőződései mellett kitartó, de kompromisszumkész, feladatok és problémák megoldására törekvő. Gyakorlati szakember, akire munkatársai felnéznek, és a kitűzött célok elérése érdekében követik őt.  Példaértékű a közösséghez való viszonya, közösségi munkája, közösségi aktivitása. Az elmúlt években intézményünkben bekövetkezett szervezeti, szerkezeti változásokból adódó feladatok ellátásában, az általunk közvetített szakmai értékek, célok elfogadtatásában, megvalósításában szerepe kiemelkedő volt.

SzK nevelő, gyermekotthon-vezető elhívatottsága, munkájához való viszonya intézményen belül és kívül, társszerveink által is elismert. Szakmai tapasztalata, tudása, sokoldalú tevékenysége, intézményünk munkáját segíti. Teherbírása, helytállása a mindennapokban jól látható. Pedagógiai hitvallása, az általa képviselt értékek és minták példaként szolgálnak ellátottaink és munkatársaink előtt. A gyermek iránti tisztelet, probléma megoldó képesség, szakmai tapasztalat, tudás, aktivitás, kezdeményező készség, hitelesség jellemzi nevelői, pedagógiai tevékenységét.  

GA Dunavecsén 3  különleges lakásotthonban végzi nevelői feladatát, gyermekotthon- vezetői megbízása mellett. Munkatársunk kiváló szervezői képességével a szabadidős programokat teszi sokszínűvé, nemcsak gyermekotthoni, hanem intézményi szinten is. Kezdeményező, javaslattevő, és innovatív munkatárs, akire minden körülmények között lehet számítani. Közösségi munkája, aktivitása, pedagógiai tevékenysége példaértékű. Sokoldalú, szakember. Teherbírása, helytállása a mindennapokban jól látható.

TA Kecskemét, Juhar u. 23. szám alatti különleges gyermekotthonban végzi nevelői feladatát, ahol középsúlyos értelmi fogyatékos és halmozottan fogyatékkal élő gyermek és fiatal felnőttek élnek. Nevelői feladatai mellett gyermekotthon-vezetői feladatokat is ellát. Munkájának a legfontosabb alapelve a tisztelet, elfogadás. A gyermekek és fiatal felnőttek érdekeit képviseli, jogaik érvényesüléséért dolgozik. Példaképként jelenik meg  munkatársai előtt a képviselt pedagógiai elvek és értékek által.

KK a  Kecskemét, Bernáth János u. 20. szám alatti, leányok ellátását biztosító  speciális lakásotthonban végzi feladatát. Pedagógiai munkája kiemelkedő. A  kiskorú lányok nevelése során maximálisan arra törekszik, hogy számukra megfelelő érzelmi biztonságot, stabilitást nyújtson, illetve olyan pedagógiai értéket közvetítsen, amelyek  segítenek abban, hogy nagykorúként kikerülve képesek legyenek az önálló életre. A közösségi munkája példaértékű. Kreativitása, ötletessége, igényessége a lakásotthon arculatán jól tükröződik. 

 

Kovács Andrásné

intézményvezető

Bács-Kiskun Megyei Gyermekvédelmi Központ és Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat

Weboldalunkon sütiket használunk

A bkmgyvk.hu-n kizárólag az oldal működéséhez feltétlenül szükséges és munkamenet támogató, az egyes felhasználói munkamenetek azonosítására szolgáló sütiket (cookies) használunk. A Hatóság oldalán alkalmazott funkcionális sütikről bővebb tájékoztatás a Tájékoztatás a sütikről gomb megnyomásával érhető el.